Amit Jane Goodall tanított nekem - In memoriam

Richard Wrangham személyes megemlékezése Jane Goodallról

Ez a visszaemlékezés eredetileg a Leakey Foundation honlapján jelent meg 2025. október 02-án

 Fordította: Korcsmáros Ákos

Dr. Jane Goodall távcsővel kutatja a csimpánzokat a tanzániai Gombe Nemzeti Park csúcsán.

Richard Wranghamről

A Harvard Egyetem Ruth B. Moore biológiai- és antropológia Professzor Emeritus-a, a Kibale Chimpanzee Projekt alapító igazgatója.

Jane Goodallt már 1970 óta ismertem, amikor is felajánlotta nekem azt az életre szóló lehetőséget, hogy csatlakozzak hozzá a tanzániai Gombe Nemzeti Park területén élő csimpánzok tanulmányozásában. Sokunkhoz hasonlóan, ez az élmény gyökeresen megváltoztatta az életemet. Természetesen, szenzációs volt belemerülni egyes vadon élő csimpánzok életébe (akik ráadásul egy gyönyörű élőhelyet tudhattak sajátjuknak). Még fontosabb azonban az, hogy Jane megmutatta, mire képes egy igazán elhivatott ember.

1986‑ig munkássága szinte kizárólag a kutatásra összpontosított. Az 1960‑as években híressé vált azáltal, hogy ő volt az első ember, aki hosszú napokat töltött a vadon élő csimpánzokkal — ez a tapasztalás ajtót nyitott e lenyűgöző faj belső világára. Tehetséges megfigyelő és író lévén ledöntötte a helyszíni etológusok hagyományos kereteit azáltal, hogy ragaszkodott írni az egyéni személyiséget és gazdag mentális folyamatokat tanusító bizonyítékokról egy vadon élő, nem emberi faj esetében.

Jane Goodall rengeteg órát töltött elrejtőzve a növényzetben, távcsővel figyelve a csimpánzokat. 

Briliáns és nyitott elme

Figyelemre méltó bizonyítéka képességeinek, hogy bár megkérdőjelezte a bevett bölcsességet arról, hogyan kell vadon élő állatokat tanulmányozni, megfigyeléseit nem csupán kiváló ismeretterjesztő irodalommá formálta, hanem elsőrangú tudománnyá is. 1986‑os könyve, „The Chimpanzees of Gombe”, amely 25 év kutatását foglalta össze, a dokumentálás, az éleslátás és az elméleti kifinomultság mesterműve volt.

Számomra Jane azt tanította meg, hogy mindig tartsam nyitva az elmémet az új megfigyelések és az új ötletek előtt egyaránt.

Jane Goodallnak azon képessége, hogy az ismeretlen állatok konvencionális képét színes, egyéni társas lénnyé alakítsa, utat nyitott a kutatási gyakorlatok jelentős változásához, különösen az állatok fogságban tartásával kapcsolatosan. Ez az eredmény erősen hozzájárult az orvosi kutatásokban résztvevő állatok ellátásának javításához. Vadon élő állatok védelmére gyakorolt hatása hasonló jelentőséggel bírt.

Azáltal, hogy a világot lelkesítette a csimpánzok iránt, Jane felkeltette a közvélemény érdeklődését és támogatását a faj megőrzése iránt; ezt több, az 1970‑es években és korai 1980‑as években neki adományozott természetvédelmi díj is tanúsítja, amelyeket olyan tekintélyes szervezetek ítéltek neki oda, mint a San Diego-i Zoológiai Társaság, a New York-i Zoológiai Társaság és a Természetvédelmi Világalap (WWF).

Egy Chicago-i primatológiai találkozó 1991‑ben, öt évvel azután a konferencia után, amely megváltoztatta Jane életének pályáját. Balról jobbra: Teleki Géza, Frans de Waal, Linda Marquardt, Richard Wrangham, Jane Goodall, ismeretlen személy, Nishida Toshisada, Paul Heltne.

Egy felismerés, amely megváltoztatta a világot

Jane hatása a csimpánzok jövőjére 1986‑ban intenzív cselekvésbe fordult át. Ekkor szervezett szimpóziumot a Chicago Academy of Sciences‑ben könyvének megjelenése alkalmából. Az egyik előadó Teleki Géza volt, aki alátámasztotta, hogy ahol csak rendelkezésre álltak adatok, ott a vadon élő csimpánzok populációs trendjei riasztóan csökkentek. Jane gyakran írta le ezt a megvilágosodás pillanataként saját maga számára, amit az akkori reakciója is alátámasztott.

Az elkövetkező évtizedekben Jane a csimpánzok nagykövetévé vált szerte a kontinensen, megkérdőjelezhetetlen vezetője és szóvivője lett egy olyan fajnak, amely nagy testmérete, alacsony populációs sűrűsége, lassú reprodukciós rátája és erdei élettere miatt különösen sérülékeny az emberi tevékenység következményeivel szemben. A Jane Goodall Intézet megalapításával és számos országban létrehozott kirendeltségeivel segítséget nyújtott sok különböző populációnak. A példa, amelyet én a legjobban ismerek, Uganda, a Kibale Nemzeti Park, ahol magam is a csimpánzokat tanulmányozom.

Bahati csimpánz és kicsinye, Baroza, a tanzániai Gombe Nemzeti Parkban. A Jane Goodall Intézet jóvoltából.

A Jane Goodall Intézet (JGI Uganda) kulcsfontosságú szereplőnek bizonyult a Ngamba menedékhely létrehozásában, ahol illegálisan tartott árva csimpánzok gondozására és egy szigeti erdőben való szabadon engedésére van lehetőség. Ez a „gondozói” munka létfontosságú abban, hogy a kormányzat és a közvélemény számára is bemutassa, a természetvédelmi célok etikai integritással bírnak, amelyek túlmutatnak pusztán egy élőhely emberi használattól való megóvásán. A JGI Uganda a Budongo és Kibale csimpánzpopulációval való munkája során csökkentette a csapdák kihelyezésének mértékét, valamint oktatást biztosított a vadon élő állatok védelméről az ott élő gyermekeknek. A JGI hasonló, többirányú kezdeményezései különösen Tanzániában és a Kongói Köztársaságban voltak hangsúlyosak.

Jane Goodall figyeli, amint a fiatal Gaia ápolja anyját, Gremlint, aki ölében tartja újszülött ikreit. Kelet‑afrikai nőstény csimpánzok (Pan troglodytes schweinfurthii), Gombe Nemzeti Park, Tanzánia, 1998. 

Jövő a csimpánzoknak

Charles Darwin amiatt aggódott, hogy a nagy emberszabásúak képtelenek lesznek versenyezni az emberrel, és ki fognak halni. Jane Goodall elhatározta, hogy ez megengedhetetlen. Kétségtelen, hogy az ő globális fellépése nélkül a csimpánzok ügye sokkal kevésbé lenne ismert, kevesebb forrás jutna a faj megőrzésére és a fennmaradt populációk száma is kevesebb lenne, mint ma.

A Gombe Nemzeti Park a csimpánzvédelmi kép mikrokozmoszát mutatja be. Gombe‑ban az a közösség, amelyet Jane 1960‑ban kezdett tanulmányozni, továbbra is jelen van egy szomszédos, szintén vizsgált közösséggel együtt, azon a területen, ahol Jane és csapata immár 65. éve dolgoznak. De Gombe többi részén a csimpánzok valójában eltűntek, valószínűsíthetően a vadászat következtében. Hasonlóképpen azokban a populációkban, ahol Jane és intézetei befolyása érvényesült, a helyzet továbbra is virágzó; máshol azonban a hanyatlás drámai volt.

Az elmúlt évek során többször kértem Jane‑t, hogy tartson szünetet a végeláthatatlan előadókörútjaiban és jöjjön el Ugandába meglátogatni a Kibale erdő csimpánzait, vagy megnézni az ausztráliai Shark Bay palackorrú delfinjeit, vagy az Egyesült Államok nyugati partjára az orkákhoz. Válasza mindig ugyanaz volt: „Szeretnék, de nincs rá időm.” Úgy érezte, kötelessége továbbra is minél több embert inspirálni, különösképpen a fiatalokat.

Akinek volt szerencséje látni a kígyózó sorokat valamelyik előadásánál, az tudja, hogy ő egy igazi sztár volt — az egyetlen, aki valaha is akadt a prímatológusok között. Az emberszabásúak világának védelme kétségkívül nagyon hiányolni fogja Jane rendkívüli adottságait.