Környezeti nevelés az Orczy téren

 
 
Nem is sejtjük, hogy urbanizált világunkban mennyi élőlény vesz minket körül, akik alkalmazkodtak a városok nyújtotta előnyökhöz. Ugyanezeket a szolgáltatásokat, mint a menedék, élelemforrás, költési helyek akár harc árán kell megszerezniük a természetes élőhelyükön.

Ugye mi is szívesebben élünk kényelmesebb körülmények között?! Így vannak ezzel a méhecskék, vagy a madarak is.

Számukra készítünk bogárgarázst, és odúkat a Szeszgyár közösségi téren belül.
A napot először egy körsétával kezdtük a 8. kerületi Orczy téren, ahol Morandini Pál a a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) oszlopos tagja vezetett be minket a helyi madárfészkelési szokásokba.
 
A területen szarka, varjú, örvös galamb, vörös vércse fészkeket vettünk szemügyre és megnéztük, megmértük Budapest talán legnagyobb japán akác fáját is. Bekukkantottunk egy széncinke odúba is.
Innen sétáltunk át a Szeszgyárba, ahol a kézműveskedés zajlott.
 
Bogárgarázsokat, méh-hoteleket készítettünk, amiket akár haza is lehetett volna vinni és kitenni az erkélyre vagy az ablakpárkányra, ahol figyelemmel kísérhetjük hogy költözik be egy-egy szelíd méhecske a garázsba. A legtöbben a kert fáira akasztgatták ki a készítményeket. Nagy szerencsénkre meglátogatott minket egy zöldküllő pár is.

Kutya-, gyerek- és csimpánzbarát rendezvény volt. Köszönjük hogy eljöttetek!
Támogassátok a környezeti nevelési programunkat!
 
Janegoodall Logo

Minden egyes apró cselekedet számít.
Minden egyes ember, minden egyes nap és minden egyes percben tehet azért hogy jobb legyen a világ.
-
Dr.Jane Goodall

Cím: Iroda - 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 41.
Számlázás - 1089 Budapest, Orczy tér 4/a/1. 3/1.

Telefon: Kádár András, 06-30-724-0274

E-mail: info (kukac) janegoodall (pont) hu

Adószám: 18122284-2-42