A fogságban élő delfinek jövője

Írta: Koen Margodt

Fordította: Korcsmáros Ákos

Ebben az esszében azt tárgyalom, hogy a delfináriumok és az állatkertek milyen súlyos felelősséggel tartoznak a fogságban élő delfinek jövőjéért. Nem csupán azért, mert a delfinek befogása és kis, beton és klórozott medencékben tartása hosszú szenvedést idéz elő, hanem azért is, mert nem támogatják a valósághű, tágas, tengerparti menedékhelyek létrehozását. Bár a közbeszédet heves viták és félretájékoztatások jellemzik, az érintett felek közötti párbeszéd az egyetlen járható út. Ez az írás a belga sajtónak és civil szervezeteknek beküldött esszém bővített változata.

Fogságban tartott delfinek Nantes közelében, Franciaország (Jo‑Anne McArthur / One Voice / We Animals)

A delfinek tartása Belgiumban új fordulatot vett. A Pairi Daiza állatkert bejelentette, hogy delfinmedencét kíván létesíteni. Az antwerpeni állatkert és a Boudewijn Seapark után immár egy harmadik projekt körvonalazódik — ezúttal jóléti intézkedésként tálalva. Az állatkert azzal érvel, hogy a létesítmény menedéket nyújtana olyan delfineknek, amelyek állításuk szerint máshová nem mehetnek.

Szolidaritás az állatkertek között

A fogságban tartott állatok közül a delfinek helyzete az egyik legaggasztóbb. A delfinek jellegzetes „mosolya” mögött hosszú sor sikertelen tenyésztési kísérlet, korai elhalálozás és egyéb, tartós jóléti problémák húzódnak.¹ 2000 körül megosztottam The Welfare Ark című állatkerti könyvem kéziratát az antwerpeni állatkert vezetésével; bemutattam a gondozásuk alatt álló delfineket évek óta sújtó súlyos életminőségbeli problémákat.² Két héttel később az antwerpeni állatkert nyilvánosan bejelentette, hogy felhagy a delfintartással, noha nem állt rendelkezésre alternatív létesítmény. Egy lehetőség azonban azonnal kizárásra került, mégpedig a tengerparti menedékhely. Az állatkerti közösségen belüli szolidaritás fenntartását fontosabbnak ítélték, mint ennek a lehetőségnek a feltárását.

Katasztrofális tenyészkísérlet

2024‑ben a flamand parlament előtt tanúskodtam a brugge‑i Boudewijn Seapark delfintartásáról. Dr. Isabella Clegg, aki delfináriumok tudományos tanácsadójaként dolgozik, azt állította, hogy Bruges‑ben folytatni kellene a delfinek tenyésztését. Jelentésében azonban egy szó sem esett a delfinek tenyésztési múltjáról. Amikor rám került a sor, a parlamenti képviselők láthatóan megdöbbentek az általam bemutatott bizonyítékokon. Hosszú évek sikertelen tenyésztési kísérletei és a halálozások hosszú listája. Ismételten azt találtam, amit csak egy katasztrofális tenyész kísérletként tudtam jellemezni. ³

Az a dia, amely megdöbbentette a flamand parlament képviselőit a Boudewijn Seapark tenyésztési gyakorlatáról (Koen Margodt)

A Boudewijn Seapark igazgatója azzal vádolt, hogy soha nem jártam a delfináriumában. Amikor azonban röviddel ezután — Dr. Ingrid Visser tengerbiológus és cetológus társaságában — pontosan ezt a látogatást kíséreltem megtenni, egy felháborodott vezető megtagadta a megtekintést. A viselkedése egyértelmű kérdést vetett fel: mit rejtegetnek? Fél órával a látogatási kísérletet követően Dr. Visssert egy görög delfináriumtól keresték a Boudewijn Seapark megtekintése miatt. Ez a görög intézmény ellenzi a lipsi delfinmenedék tervét. Pillanatokra déjà vu érzésem támadt a háttérben zajló eseményekről.

Most, hogy a Pairi Daiza állatkert delfintartásra készül, ismét bírálni kezdték a tengerparti menedékhelyek gondolatát. A kiállás feltűnő volt. Azok az állatkertek, amik lelkes természetvédelmi és visszatelepítési bajnokként hirdetik magukat, jelen helyzetben még egy félig vad menedék létrehozatalát is akadályozni szerették volna. Az ellentmondás nem lehetne szembetűnőbb. Így jutottunk el oda, hogy az állatkertek — miután évtizedeken át saját létjogosultságukat az állatok visszatelepítésével indokolták — a delfinek félig vad körülmények közé helyezését is irreálisnak, naivnak és veszélyesnek találják.

Delfinmenedékek — se előadások, se tenyésztés, se betonmedencék

A  Pairi Daiza állatkertet valóban támadások érik a befolyásos belga állatvédő szervezet, a GAIA (Global Action in the Interest of Animals) részéről. Az állatkertnek azonban annyiban igaza van, hogy egyre több delfinárium zár be, és hogy a delfinek elhelyezése, amelyek évtizedekig is élhetnek akár, az sürgős megoldást igényel. Azonban nem lehet az a válasz, hogy építsünk újabb költséges betonmedencéket, amelybe alig pár állat fér el. Először is a tenyésztést kell beszüntetni. (A Pairi Daiza ebben a kérdésben feltűnően lapít.) Másodszor pedig a megmaradt delfineket a számukra legalkalmasabb és legélhetőbb lehetséges helyszínekre kell szállítani. Csak ezen lépések megtételével indulhatunk el a valódi, hosszú távú megoldások felé, amelyek a delfinek jólétének javulását eredményezik a múlt hibáinak megismétlése helyett.

A Pairi Daiza hamis képet mutat, amikor azt sugallja, hogy a delfineket „visszaengednék a vadonba” (ahol igazából nem maradnának életben). Ez az ábrázolás egyszerűen pontatlan. A lipsi projekt azt javasolja, hogy egy távoli, védett öblöt zárjanak el és azt a hosszú távú gondozáshoz szükséges teljes infrastruktúrával lássák el — állatorvosi háttérrel, szabályozott etetéssel és olyan védett térrel, amely lehetővé teszi a delfinek számára, hogy jóval természetesebb környezetben éljenek, anélkül, hogy cserben hagynák őket a nyílt tengeren.

Az Égei‑tengeri Tengeri Élővilág Menedékhely a görögországi Lipsi szigetén. Évek óta átláthatatlan jogi bonyodalmak akadályozzák, hogy a menedék korábban fogságban tartott delfineket fogadjon. (Archipelagos Tengeri Természetvédelmi Intézet)

A nagy állatkertek támogatásának megtagadása ezen kezdeményezéssel kapcsolatosan sokatmondó. Ahelyett, hogy egy jólétközpontú alternatívával foglalkoznának, olyan intézmények mellé állnak, mint a Loro Parque, ahol orkák élnek fogságban. Ez a szolidaritási minta világosan megmutatja, mi áll a prioritásaik mögött, mert hogy a hagyományos delfinárium modellek megőrzése fontosabb számukra, mint olyan megoldások keresése, amelyek valóban javítanák az életminőségét az általuk „megóvottnak” nevezett állatoknak.

A világhírű tengerbiológus, Dr. Naomi Rose problémásnak tartja a Pairi Daiza állításait. Mielőtt a delfineket egy félig természetes kifutóba helyeznék, a tengervizet szükséges kórokozókra bevizsgálni, és a delfinek immunrendszerét is szükséges megvizsgálni (személyes közlés, 2026. március 5.). Ezek szabványos, jól bevált eljárások — nem akadályok, amelyek érvényen kívül helyeznék a tengerparti menedékhely gondolatát.

Európai állatkertek: tenyésztés leölés céljából

Az utóbbi időben az EAZA‑hoz (European Association of Zoos and Aquaria) köthető állatkertek kapcsolati hálójához tartozó személyek egyre nyíltabban támogatják fiatal, egészséges állatok — köztük nagymajmok és delfinek — tenyésztését, majd leölését. Bemutattam, hogy ennek hátterében a kis állatkert‑populációk miatt megnövekedett beltenyésztés áll. Másképp fogalmazva: az állatkertek túl sok faj tartására vállalkoznak a rendelkezésre álló térhez képest. Ahelyett, hogy az EAZA‑tagok kevesebb faj tartása mellett döntenének, inkább fokozzák a tenyésztést, majd legyilkolják azokat az egyedeket, amelyeket feleslegesnek ítélnek. Ironikus módon a szaporulat hulláma több látogatót vonzhat, mint azok, akik hátat fordítanak az állatkerteknek.

A delfineket soha nem lett volna szabad fogságban tartani. Sem természetvédelmi, sem tudományos, sem oktatási, sem állatjóléti szempontból. A delfinek intelligens, fejlett tengeri emlősök, akik természetes élőhelyükön társas csoportokban akár több száz kilométert is megtesznek. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy számukra gazdagabb, természetesebb életkörnyezetet biztosítsunk.

A part menti palackorrú delfinek élettere több száz kilométerre is kiterjedhet. (Roger Foster)

Az elhunyt Dr. Jane Goodall kigúnyolása

Dr. Jane Goodall bebizonyította, hogy a félig vad menedékhelyek beváltak a csimpánzok számára. Meg volt győződve arról, hogy ez delfineknél is lehetséges — és szükséges — (tekintse meg vallomását). Éppen ezért kért fel engem, hogy Melody Horrillal együtt állítsunk össze egy szakértői bizottságot (amelyben Dr. Rose és Dr. Visser is helyet kapott). A delfináriumok és az állatkertek évek óta aláássák a delfinek félig vad menedékhelyének gondolatát — olyan intézmények, amelyek látszólag félnek attól, mit jelentene számukra egy valódi, jólétközpontú alternatíva a jövőjük szempontjából. Ennek az ellenállásnak a tartóssága rendkívül aggasztó, nem utolsósorban azért, mert tovább késlelteti azokat a megoldásokat, amelyek érdemben javíthatnák a még fogságban élő delfinek életét.

Dr. Jane Goodall felszólalásait az iparág egyes szereplői ellenszenvesen fogadták. Halála után néhány nappal, 2025 októberében Dr. Jason Bruck kigúnyolta őt a közösségi médiában, olyan „tudós‑aktivistákról” posztolva, akik „önmagukat szuperszakértőknek nevezik, mert hajlandóak másokat félrevezetni publikációikban.” Mellékelt egy képet is, amelyről azt állította, hogy ez volt az egyetlen, amelyen Dr. Goodall egy cetáceával látható; a felvételen egy delfinnek öltözött ember mellett pózol. Miért tett ilyen megjegyzéseket valakiről, aki épp elhunyt és akit milliók gyászoltak? Dr. Bruck a Stephen F. Austin State Universityhez köthető. Kutatómunkájához nemcsak a fogságban tartott delfinlétesítményekre támaszkodik, hanem tanulmányait részben a Dolphin Quest finanszírozza — ez egy tübbmillió dolláros delfinárium‑vállalkozás, amely Bermudán és Hawaiin kínál „úszás a delfinekkel” programokat. Dr. Denise Herzing és jómagam bírálata után törölte a bejegyzését vagy korlátozta annak láthatóságát a közösségi médiában.7

A turisták több száz dollárt fizetnek azért, hogy delfinekkel úszhassanak — mint ebben a hawaii szállodában is. (Jo‑Anne McArthur / We Animals)

Az állatkertek vissza is kellene, hogy adjanak

Így nem mehet tovább. Teljesen ésszerű volna, ha a delfinekkel foglalkozó szakemberek együttműködnének a jólétük és a tartásuk javítása érdekében. Ennek általánossá kellene válnia, nem pedig kivételt képeznie. Képzeljük el, mit lehetne elérni, ha a Pairi Daiza és a Boudewijn Seapark erőforrásaikat egy valódi, a delfinek számára alkalmas alternatíva megteremtésére fordítanák: egy olyan megoldásra, amely többet nyújt annál, hogy betiltja a cirkuszi jellegű előadásokat; amely végre véget vet a tenyésztésnek; amely középpontba helyezi a delfinek fogságban tartásának hosszú távú, fokozatos felszámolását, és ezeknek a nagyszerű, intelligens emlősöknek új jövőt kínál egy félig szabad környezetben. Nyugdíjazás egy természetes, tengerparti menedékhelyeken, gondozók és állatorvosok felügyelete mellett. A szakmai tervek és a pénzügyi források rendelkezésre állnak.

Jobb életminőség nyílt tengeri karámokban

Tudjuk, hogy a nyílt tengeri karámokban élő delfinek — amelyek számára a hálókon át hozzáférhető a természetes tengeri környezet, amelyen keresztül az óceán vize és a kis halak átjárhatnak — aktívabbak és szociálisabbak, mint a betonmedencékbe zárt társaik. Ráadásul a nyílt tengeri karámokban élő delfinek nyálkortizol‑szintje alacsonyabb, mint a medencékben élőké, ami alacsonyabb stresszszintre utal. Ez a különbség nem elhanyagolható; a mozgalmas tengeri környezet mélyreható hatása tükröződik testi és lelki jóllétükben. A fogságot fenntartó ipar azonban látszólag a tagadás útját választja. ⁸

Miért nincsenek a lipsihez hasonló tengerparti menedékhelyek bármilyen érthető indok nélkül? Miért terjednek hamis információk Lipsi menedékhelyről és más menedékprojektek­ről, miközben független tudósok, állatvédő szervezetek, a széles közvélemény és még olyan delfináriumok, mint a baltimore‑i Nemzeti Akvárium is ezeket támogatják?

Egy kapzsi iparág

Úgy látszik, hogy az egymillió dolláros iparág most a saját túléléséért küzd a hullámokkal szemben. Ilyen mintát már láttam korábban. A szervezetek összezárnak, hogy elkerüljék egy mélyebb kivizsgálás lehetőségét — mint például az invazív állatkísérletekről folytatott viták idején. Nem kizárt, hogy az állatkertek félnek ezen sikamlós lejtő okozta kockázattól. Az orkák és a part menti palackorrú delfinek tartásának nehézségei könnyen hathatnak a közvélemény más állatok fogságban tartása ellen küzdő kampányaira is. Valójában ez már meg is kezdődött. Egyre többen kérdőjelezik meg az elefántok és a nagymajmok állatkerti tartását is.

Az állatkertek hosszú és kegyetlen történelmi felelősséget bírnak — nemcsak a delfinek elfogása és klórozott kis betonmedencékben tartása által okozott hatalmas szenvedésért, hanem azért is, mert vonakodnak támogatni a valósághű, tágas, tengerparti menedékhelyek létrehozását.

Az állatkerteknek és állatvédőknek együtt kell működniük

Azután a sok évtized után, mialatt az emberi szórakoztatás és kereskedelmi haszon árát a delfinek fizették meg, itt lenne az ideje, hogy ezek az intézmények visszaadjanak abból a hatalmas nyereségükből a delfineknek. Az, hogy szakmai, természetközeli, tágas tengerparti menedékhelyekre vonuljanak vissza, a legkevesebb, amivel tartoznak nekik. Ugyanez megtörtént már a nagymajmokkal és más fejlett fajokkal. A delfineknél is ugyanolyan sikerrel járhatna. Ehhez azonban bátorság és együttműködés szükséges. Bárcsak a döntéshozók, az állatkertek, a delfináriumok és az állatvédők összefognának és mindent megtennének a delfinek érdekében. Az első lépés a párbeszéd lenne — nem lesz magától értetődő, de más utat nem látok.

Dr. Koen Margodt etikai szakértő, vendégprofesszor a belga Genti Egyetemen (UGent) és a Brüsszeli Szabadegyetemen (VUB). Széleskörű kutatásokat folytatott az állatok állatkertben tartásának etikai kérdéseiről. Ő volt az első, aki azt állította, hogy az állatkerteket menedékhelyekké kell átalakítani. A Jane Goodall Intézet globális etikai bizottságának társelnöke Dr. Marc Berkoff-fal közösen, továbbá a Jane Goodall Intézet Cetacea Bizottságának társelnöke Melody Horrillal együtt; ez a bizottság azt tűzte ki célul, hogy véget vessen a delfinek és más cetaceák fogságban tartásának, és ezeket zárt, tengerparti menedékhelyekre helyezzék át. Honlapja: www.koenmargodt.com. Különösen ajánlott megtekinteni delfineket tárgyaló munkáját: „Koen Margodt — A Dolphin Plea a flamand parlamentben”.

Irodalomjegyzék:

1
The Case Against Marine Mammals in Captivity (Rose, Soller & Parsons, 2023), megjelent az Animal Welfare Institute és a World Animal Protection kiadásában; ingyenesen elérhető itt: https://awionline.org/content/case-against-marine-mammals-captivity.

2
A The Welfare Ark: Suggestions for a Renewed Policy in Zoos (2000) című munkámban azt érvelem, hogy az állatkerteket menedékhelyekké kellene átalakítani — olyan helyekké, amelyek elsődlegesen az egyes gondozott állatok érdekeit tartják szem előtt —; ingyenesen elérhető itt: https://www.koenmargodt.com/publications.

3
Teljes előadásom és Dr. Jane Goodall videója itt található: https://www.koenmargodt.com/blog/A-dolphin-plea-in-the-flemish-parliament.

4
Részletes információk: Aegean Marine Life Sanctuary — Archipelagos (https://archipelago.gr/fields-of-action/aegean-marine-life-sanctuary-amls/).

5
A Loro Parque 2022‑ben rendezte meg a WAZA (World Association of Zoos and Aquaria) éves konferenciáját, így szimbolikusan és ravaszul delfináriumát helyezte az állatkerti közösség középpontjába. Súlyos aggályok merülnek fel az orkák fogságban tartásával kapcsolatban (Rose, Soller & Parsons, 2023).

6
Lásd: Koen Margodt — The Truth about Killing at Zoos.

7
Az évek során heves nézeteltéréseim voltak vadászokkal az állatok leölését illetően. Néhány évvel ezelőtt azonban meglátogattam az egyiküket, amikor súlyosan beteg volt — mindig tiszteltük egymást mint egyéneket, nézetkülönbségeink ellenére. Olvassa el esszémet: Science, Ethics and Truth.

8
Lásd: Ugaz, C., Sánchez, A., Galindo Maldonado, F. (2009) Social and individual behavior of a group of bottlenose dolphins (Tursiops truncatus) in open and closed facilities. Veterinaria México, 4. szám, 381–387. o., https://www.researchgate.net/publication/286949225_Social_and_individual_behavior_of_a_group_of_bottlenose_dolphins_Tursiops_truncatus_in_open_and_closed_facilities;(researchgate.net in Bing) és Ugaz, C., Valdez, R.A., Romano, M.C. & Galindo, F. (2013) Behavior and salivary cortisol of captive dolphins (Tursiops truncatus) kept in open and closed facilities. Journal of Veterinary Behavior, 8. kötet, 285–290. o., http://dx.doi.org/10.1016/j.jveb.2012.10.006.