Nem világos, milyen előnyök származnak a csimpánz „nagymamák” menopauzájából
A legtöbb természetben élő állatnál a nőstények egészen addig szaporodnak, amíg el nem pusztulnak. Azonban egyes fajoknál, köztük az embernél és néhány fogasbálnafajnál a nőstények még több évig élnek azután is, hogy már nem képesek szaporodni.
A jelentős poszt-reproduktív (szaporodóképes életkor utáni) élettartam, amelyben a nők felnőttkoruk körülbelül 40%-át töltik, egyetemes emberi tulajdonság. A hagyományos vadászó-gyűjtögető társadalmakban is megfigyelték a jelenséget és ez arra utal, hogy nem a fejlett orvosi ellátás és közegészségügy eredménye. Inkább egy olyan jellegzetességről van szó, amely a mi fajunkban fejlődött ki.
Marlene, egy Ngogo csimpánz. Fotó: Kevin Langergraber
A poszt-reproduktív (szaporodóképes életkor utáni) élethossz kialakulása evolúciós szempontból meglehetősen rejtélyes. A természetes szelekció olyan tulajdonságok kialakulásának kedvez, amelyek segítenek az egyednek abban, hogy minél több gént továbbadjanak. De akkor hogyan segíthetné a természetes szelekció az élet folytonosságát azután, amikor az egyed már nem képes szaporodni? Erre a kérdésre a „nagymama-hipotézis” a legismertebb válasz.
Az ASU (Arizona State University) főemlőskutatója, Kevin Langergraber és nemzetközi tudósok egy csoportja a Science folyóiratban a héten megjelentettek egy új tanulmányt, ami viszont megkérdőjelezi a nagymama-hipotézist a szaporodás utáni élethossz alakulásában.
Számos emberi társadalomban, köztük a vadászó-gyűjtögető életmódot folytatókban is, a nagymamák fontos szerepet játszanak utódaik életében bébiszitterként, valamint a táplálék megosztása és a fontos ismeretek átadása révén. Többféle társadalomból származó bizonyítékok azt mutatják, hogy azoknak az egyéneknek, akiknek a családjában nagymama él, magasabb a túlélési esélyük, mint azoknak, akiknek nincs a családdal együtt élő nagymamájuk. A nagymama-hipotézis szerint egy idősebb nősténynek „kifizetődőbb” – legalábbis a következő generációknak átadott gének számát tekintve - hozzásegíteni az utódokat a szaporodáshoz (így több unoka fog születni) és segíteni az unokák túlélési esélyeit, mint az, hogy ők maguk tovább szaporodjanak.
A legközelebbi főemlős rokonaink megfigyeléséből származó adatok különösen értékesek, ha az emberi élet evolúcióját akarjuk rekonstruálni és az ok-okozati modellezést elvégezni. A kutatók több, mint 20 éven keresztül gyűjtöttek demográfiai adatokat az ugandai Kibale Nemzeti Parkban található Ngogo csimpánzközösségről és azt találták, hogy egy átlagos nőstény felnőtt életének körülbelül 20%-át poszt-reproduktív állapotban tölti. Vizeletmintákat is elemeztek annak kimutatására, hogy a menopauzát elért nőstény csimpánzok hasonló hormonális változásokon mennek keresztül, mint a nők, például a gonadotropin hormonok (FSH: tüszőérést stimuláló hormon és LH: sárgatest serkentő hormon) szintjének emelkedése és a petefészekhormonok (például ösztrogén) szintjének csökkenése.
Az emberekhez hasonlóan a nőstény csimpánzok termékenysége fokozatosan csökkent a 30-as éveikben, és 50 éves koruk körül véget ér. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a szaporodás időzítése és fiziológiai okai (vagyis a menopauza, amikor elfogynak a petefészekben található tüszők) hasonlóak az emberekben és a legközelebbi élő rokonainkban.
Habár néhányszor más csimpánz-közösségekben is megfigyeltek már idősebb, menopauzában lévő nőstényeket, ezek az új eredmények az elsők, amelyek meghosszabbodott poszt-reproduktív élettartamot mutatnak ennél a fajnál. Miért lehet ekkora különbség?
Ma Rainey (jobbra) és Wes, Ngogo csimpánzok. Fotó: Kevin Langergraber
"A csimpánzok másutt ritkán élnek tovább 50 évnél. Ami igazán más a Ngogo-közösségben, az az, hogy mindkét nemnél magas a túlélési arány idősebb korban" - mondta Langergraber, az Emberi Evolúció és Társadalmi Változások Iskola (School of Human Evolution and Social Change) docense és az Emberi Eredet Intézetének (Institute of Human Origins) kutatója, aki már több, mint 20 éve tanulmányozza a Ngogo-csimpánzok közösségét.
„Ez kérdéseket vet fel az időskori túlélési arány különbségeinek okairól és jelentőségéről. Vajon Ngogo-ban szokatlanul jók a körülmények ahhoz képest, amit az evolúciós történelem során tapasztaltunk? Lehet, hogy a poszt-reproduktív élettartam, amelyeket a Ngogó-i közösségnél látunk, csak átmeneti jelenség és nincs különösebb evolúciós jelentősége. Tudjuk, hogy sok faj fogságban jelentős poszt-reproduktív élethosszt érhet el, mivel ezeket az állatokat etetik és orvosi ellátásban részesítik."
De a szerzők felvetnek egy másik lehetőséget is, miszerint a Ngogo-ban megfigyelt körülmények és túlélési mintázatok sokkal jellemzőbbek magára a fajra, és más csimpánzpopulációkban a negatív emberi behatások miatt nem tudtak megfigyelni hosszabb menopauza utáni élettartamot.
La Vieille nagyi a Tchimpounga-ban
„A csimpánzok rendkívül érzékenyek az emberi betegségekre, amelyek ellen nem fejlődött ki természetes immunitásuk. A csimpánzkutatás korábbi időszakában ezt nem tudtuk, és sok csimpánz pusztult el pont azok miatt a kutatók miatt, akik megpróbálták tanulmányozni és védeni őket” – mondta Langergraber.
„Már évekkel a COVID-19 járvány előtt a csimpánzkutatók maszkot viseltek, 7 méteres távolságot tartottak a megfigyelt csimpánzoktól, és fertőtlenítették a kezeiket, hogy csökkentsék annak esélyét, hogy bármilyen betegség emberről csimpánzra terjedjen” – mondta Langergraber. „Sok évnyi felelősségteljes kutatásra lesz szükségünk több csimpánzpopulációban, hogy megválaszoljuk a kérdést, vajon a megnövekedett poszt-reproduktív élettartam alkalmi jelenség-e vagy pedig igazából széles körben elterjedt, a fajra jellemző tulajdonság.”
Azonban a megnövekedett poszt-reproduktív élethossz jelensége már most is felvet néhány kérdést a nagymama hipotézissel kapcsolatban. Az emberekkel ellentétben a csimpánzok nem igazán segítik az unokákat a túlélésben vagy a szaporodásban. Mivel a hímek maradnak abban a csoportban, amelyben születtek és a nőstények hagyják el a családjukat, hogy egy másik csoportban szaporodjanak, az anyák általában más közösségben élnek, mint a lányaik és a lányaik utódai, vagyis az unokáik.
Habár az anyák ugyanabban a csoportban élnek fiaikkal és egy életen át tartó kötelékeket tartanak fenn velük, Langergraber és munkatársai korábbi kutatása azt mutatta, hogy az anyák jelenléte és fiaik termékenysége között nincs összefüggés. És mivel a csimpánz nőstények több hímmel is párosodnak, mielőtt az utód megfogan, kétséges, hogy a nagymamák javíthatnák fiaik utódainak evolúciós alkalmasságán, mivel nehéz lenne az unokát beazonosítani.
„Sokat kell még dolgoznunk, hogy teljes mértékben megértsük, hogyan fejlődött ki ez a szokatlan tulajdonság - a megnövekedett poszt-reproduktív élethossz” – mondta Langergraber. „Az első lépés az lesz, hogy dokumentáljuk, hogy mely fajoknál fordul elő a természetben, és alaposan át kell gondolnunk, hogy ennek a tulajdonságnak a hiánya „valódi hiány”-e vagy az emberek közelmúltbeli negatív befolyásának köszönhető.”
Article: "Demographic and hormonal evidence for menopause in wild chimpanzees." Brian M. Wood, Jacob D. Negrey, Janine L. Brown, Tobias Deschner, Melissa Emery Thompson, Sholly Gunter, John C. Mitani, David P. Watts, Kevin E. Langergraber. Science. doi: 10.1126/science.add5473.
Julie Russ
Assistant director, Institute of Human Origins
480-727-6571 jruss@asu.edu
