Dr. Jane Goodall a vadon élő állatokkal kapcsolatos felelős turizmusról – és a jövőre vonatkozó reményeiről

„A jól menedzselt turizmus több szempontból is nagyon fontos” – mondta Dr. Goodall a Travel and Leisure (Utazás és szabadidő) magazinnak, a vadon élő állatokkal kapcsolatos turizmus helyzetéről szóló interjúban.

Fotó:  AMIEE WHITE BEAZLEY

Akkor sikerült utolérnem a 89 éves Dr. Jane Goodallt, amikor a Colorado állambeli Aspeni Ökológiai Oktatóközpontba látogatott, ahol három előadást tartott helyi iskolásoknak a Jane Goodall Intézet és annak Roots &Shoots ifjúsági szervezete képviseletében. Kora ősz volt Coloradóban, a nyár utolsó kolibri madarai virágról virágra szálldostak, mielőtt megkezdték volna őszi vándorlásukat. Az állatok neves szakértője, aki bevallottan nemcsak a madarakat, hanem a világ összes élőlényét szereti, elemében érezte magát a varászlatos természeti környezetben.

Dr. Goodall, aki évente még mindig több mint 300 napot van úton, hogy előadásokat tartson, nem lassít a tempóján, miközben a reménnyel kapcsolatos filozófiáját hirdeti szerte a világon.

T+L Magazin:

Érdekelne a véleménye arról, hogy milyen szerepet játszhat a vadon élő állatokkal és a természetvédelemmel kapcsolatos turizmus a fejlődő országokban, különösen Afrikában. Milyen előnyökkel járhat a turizmus a helyi ökoszisztémák és az ottani vadvilág számára?

Nos, ennek két oldala van. A fő kérdés az, hogy miként menedzselik az adott helyen a turizmust? Ez a kulcskérdés. Sok országban a kormány rájött arra, hogy az emberek készek fizetni azért, hogy elmenjenek és megnézzék például a hegyi gorillákat Ruandában.

Az ottani kutatók erre azt mondják:

„Egyszerre legfeljebb hat ember léphet be a területre, és nem maradhatnak tovább egy óránál."

Nos, az ottani kormányok viszont azt gondolják:

"Oké, ennyi pénzt kapunk hat fő után. Most lássuk, mennyi folyna be tizenkettő esetén.”

Ezekre a területekre túl sok turistát engednek be, ami káros hatással van az állatokra. Olyan, mintha levágnák az aranytojást tojó tyúkot.

Van megoldás? Válhat valakiből felelősségteljes utazó?

Nincs nálam a megoldás kulcsa, a turizmus néha rettenetes mértékben kizsákmányolja az állatokat. De a jól menedzselt turizmus több szempontból is nagyon fontos. Először is, nagy hatással van a túrán részt vevő emberekre, különösen, ha hozzáértő helyi idegenvezetőjük van, aki nemcsak az oroszlánokat és elefántokat, hanem a madarakat, sőt még a pillangókat is jól ismeri, így még ha a túra résztvevői nem is tudják megpillantani a nagytestű állatokat, akkor is remekül szórakozhatnak.

És az, hogy az adott ország haszonra tesz szert a turizmusból, az azt jelenti, hogy a nemzeti parkok is több pénzt kapnak. Rengeteg munkalehetőség van a nemzeti parkokban és a helyi vendéglátásban - szállodákban és éttermekben -, ami sok-sok munkahelyet jelent. A helyiek kezdik belátni, hogy az állatok értéket képviselnek.

Dr. Jane Goodall előadása a Gonzaga Egyetemen. RAJAH BOSE/GONZAGA UNIVERSITY

Teljesen igaza van. Ott lenni a helyszínen, és a saját szemünkkel látni az állatokat az élőhelyükön, arra késztet minket, hogy harcba szálljunk a megóvásuk érdekében.

"Ehhez kétség sem fér. Amikor belenézel egy csimpánz, egy gorilla vagy egy elefánt szemébe, az megváltoztat téged."

Megalkuvást nem ismerő világkörüli utazásainak, programjának részeként mindig kész biztosítani az embereket afelől, hogy a természet helyzete nem reménytelen, és hogy még az egyéni cselekedetek is képesek változást hozni.

Az egyének már azzal is kivehetik a részüket a probléma megoldásából, ha nem használnak növényvédőszereket a házuk gyepén, vagy megfelelő élőhelyeket alakítanak ki a kolibrik vagy a méhek számára. Ez ilyen egyszerű. Az is jó kezdés lehet, ha felhagynak a húsevéssel, vagy akár csak a hét egyik napján nem esznek húst.

Az ipari méretű hústermelés rosszat tesz az embernek, iszonyú szenvedést okoz az állatoknak, és tönkreteszi a környezetet. Tehát ha a bolygón mindenki, aki még mindig eszik húst, abbahagyná először csak egy napra, majd két napra, az óriási különbséget jelentene.

Az előadásaiban mostanában arra a gondolatra összpontosít, hogy van remény egy jobb világra. Osztozom az optimizmusában, de néha úgy érzem, hogy a helyzet egyre sötétebb és sötétebb lesz.

Mi ösztönzi arra, hogy folytassa a munkát?

Nem folytatnám, ha nem tudnám: azzal, hogy ellátogatok egy helyre, változást érek el. És ezt onnan tudom, hogy az emberek elmondják nekem. Számtalan levelet kapok, amiben az áll: „Már feladtam a reményt. De meghallgatva az előadást, megígérem, hogy én is megteszem, ami tőlem telik."

Fiatalok százai írtak arról, hogy a Roots & Shoots mozgalomhoz való csatlakozás volt a legjobb dolog, amit valaha tettek életükben. Még Tanzániában is azt mondta egy 12 éves fiú: „Amíg meg nem ismertem a Roots & Shoots mozgalmat, nem tudtam, hogy az állatoknak is vannak érzéseik. Most már soha többé nem fogok bántani egy másik állatot, amíg csak élek." Mindez csodálatos.

Még mindig képes meglepődni azon, hogy így alakult az élete? Hogy ilyen csodálatos örökséget tudott létrehozni?

Az egyetlen módja annak, hogy megbirkózzak ezzel az őrülettel, ha azt mondom: nos, két Jane létezik. Ez az egyik, aki itt és most beszélget Önnel, teljesen normális valaki. És aztán ott van az az ikonikus személy, amelyet a National Geographic hozott létre, és így tovább.

Sötét napszemüvegben és leengedett hajjal megyek át a repülőtéren, az emberek mégis felismernek. Szóval azt gondoltam, hogy rendben, az egyetlen dolog, amit tehetek, az, hogy kihasználom mindezt. Tehát így is teszek.

És majd amikor, vagy ha végül is úgy dönt, hogy abbahagyja az utazást, ki lesz a következő Jane Goodall? Gondolja, hogy a következő Jane egyike lesz azoknak a gyerekeknek, akik meghallották az üzenetét?

Szerintem sokféle Jane Goodall fog előbukkanni. Úgy értem, senki sem lehet ugyanaz, mint én. 90 éves vagyok. Nem várhatjuk el egy gyerektől, hogy mindazt tudja, amit én 90 év alatt megtanultam. De ott van a szenvedély, az elkötelezettség, az odaadás – a mai gyerekek mindezeknek a birtokában vannak. Néhány gyerek csodálatos dolgokat hajt végre.

Reménnyel tölt el, hogy a természet helyre állhat, ha esélyt adunk neki, még a teljesen elpusztított élőhelyek esetében is. És így a kihalás szélén álló állatok is kaphatnak még egy esélyt.