Teréz anya és Francis Collins után Dr.Jane Goodall negyedik nőként, és első női etológusként nyerhette el a világ egyik legnagyobb, egyéni eredményért járó díjat

Pennsylvania, USA, May 20, 2021 

Dr. Jane Goodall, a Jane Goodall Intézet megalapítója, ENSZ békenagykövet, világhírű etológus és természetvédő, akinek úttörő felfedezései megváltoztatták szemléletünket a természeti világban betöltött szerepünkről, lett a 2021-es év Templeton-díj nyertese.

A díjjal járó pénzösszeg értéke több mint 1,5 millió dollár, ezzel a Templeton-díj a világ egyik legnagyobb összegű, évente meghirdetett egyéni díja. A díjat a globális befektetési menedzser és filantróp Sir John Templeton alapította, hogy ezzel honorálják mindazokat, akik a tudomány erejét felhasználva kutatják az univerzum legmélyebb kérdéseit, az univerzumban elfoglalt helyünket és létezésünk célját.

 

 

Dr.Jane Goodall más elismeréseivel ellentétben a Templeton-díj kifejezetten a tudományos és spirituális kíváncsiságát díjazza, azt a hajthatatlan fáradozását, hogy az emberiséget egy nagyobb céllal kösse össze, és ez a legnagyobb egyéni kitüntetés, amelyben Dr. Goodall valaha részesült.

“Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy ezévben Dr. Jane Goodall-nak adhatjuk át a díjat, akinek elért eredményei messze meghaladják a tudományos kutatások hagyományos paramétereit, amelyek arra keresnek választ, hogy mit is jelent embernek lenni “ – mondta Heather Templeton Dill, a John Templeton Alapítvány elnöke.

“Felfedezései alapjaiban változtatták meg a világnak az állati intelligenciáról vallott nézeteit, és egyszerre alázatra késztető és magasztos módon gazdagították az emberiségről alkotott képünket. Végezetül pedig, munkája annak az alázatnak, spirituális kíváncsiságnak és felfedezésnek a példája, amelyről nagyapám, John Templeton írt és beszélt élete során.”

Dr. Goodall forradalmasította a tudósok és a közvélemény szemléletmódját az állatok mentális, érzelmi és szociális komplexitását illetően, és úgy véli, hogy nem élhetünk tőlük elkülönülve. Ő volt az első, aki megfigyelte, hogy a csimpánzok olyan tevékenységeket folytatnak - mint például az eszközkészítés -, amiről korábban azt hitték, hogy ez csakis az emberek sajátja.

Azt is bebizonyította, hogy a csimpánzoknak saját személyiségük van, és az emberekhez hasonlóan előre átgondolt, összetett társadalmi csoportban élnek. A megfigyelésein keresztül Dr. Goodall megmutatta, hogy a csimpánzok bizonyos körülmények között háborúskodnak, és mint mi, együttérzést mutatnak. De ami a legfontosabb, karrierje során Dr. Goodall minden életforma értékét pártfogolta, ezzel megváltoztatva a tudományos gyakorlatot és a kultúra egészét.

 

 

“Sokat tanultam az emberi természet mindkét oldaláról, és meg vagyok győződve arról, hogy több jó ember él a Földön, mint gonosz.” – mondta Dr. Jane Goodall a díj átvételi nyilatkozatában.

“Annyi megoldandó, lehetetlennek tűnő feladat vár ránk. Csak akkor tudjuk elérni valós potenciálunkat, ha fejünk és szívünk harmóniában él egymással.”

“Tudok azonosulni Sir John Templeton alapítványa számára választott mottójával „milyen keveset tudunk, milyen kíváncsiak vagyunk, hogy tanuljunk” és örökké hálás leszek azért, hogy a kíváncsiságom és a tanulási vágyam még mindig olyan erős, mint gyerekkoromban “ – fűzte hozzá.

“Tudom, hogy az élet mély titkai örök rejtélyek maradnak a tudomány számára, és hogy ’ most csak úgy látjuk a valóságot, mintha egy homályos tükörben néznénk. De amikor a teljesség eljön, mindent szemtől-szembe fogunk látni.‘“

A 2021-es Templeton-díj nyerteseként Dr. Goodall videót készített a világnak a spirituális nézeteiről és törekvéseiről, illetve egy interjút is Heather Templeton Dillel, amelyben bejelentik a kitüntetést. Ősszel pedig részt fog venni a 2021-es Templeton Prize Lectures-ben.

 

 

Dr. Jane Goodall hagyatéka túlmutat a kutatásán. Természetvédő, humanitárius, az állatokkal való etikus bánásmód védnöke, az együttérzés globális ereje, az ENSZ békenagykövete, és milliók számára példakép az egész világon.

1977-ben alapította a Jane Goodall Intézetet (JGI) hogy tovább tanulmányozza és védelmezze a csimpánzokat, miközben javította a helyi közösségek életét oktatás és képzések révén. Azóta a JGI 1.5 millió hektárnyi erdőt óvott meg, 130 közösséget támogatott, és több mint 5000 csimpánz és gorilla számára biztosított biztonságos élőhelyet.

A Roots&Shoots környezetvédelmi és humanitárius program, amely több mint 65 országban arra inspirálja és bátorítja a fiatalokat, hogy olyan gyakorlati projektekben vegyenek részt, amelyek egyaránt szolgálják a közösséget, az állatokat és a természetet. Jane Goodall életét ismeretterjesztő munkájának szentelte, és az elmúlt három évtizedben átlagosan több mint 300 napot töltött utazással évente.

Annak ellenére, hogy a világjárvány ideje alatt nem mozdulhatott ki otthonról, virtuálisan világszerte részt vett különböző eseményeken és előadásokon, így befolyásossága és népszerűsége tovább nőtt.

 

 

2020 márciusát követően Dr. Goodall több mint 150 országban emberek ezreivel beszélt, amelynek során volt szó a világszintű krízisről, a zoonózisok elterjedése, a biodiverzitás, a fenntarthatóság, a szegénység és az emberiség természettel való kapcsolatának összefüggéseiről.

Az angliai Bournemouth-ban található gyermekkori otthonából, annak is tetőtéri stúdiójából ebben az időszakban útjára indította The Hopecast elnevezésű podcastját is, így 87 éves korában a közösségi médián keresztül emberek millióit szólította meg. (Hopecast = hope (remény) + podcast- a ford.)

Dr. Goodall a 2021-es Templeton-díjat figyelemreméltó karrierjének elismeréseként kapja meg. Pályafutása buzgó tudományos és szellemi kíváncsiságából fakadt és ez is táplálta.

Keresztényként nevelkedett. Tanzánia erdeiben a lelkiséget saját, egyéni felfogásával ragadta meg, s a csimpánzokkal tapasztalt interakcióit is az isteni intelligencia visszatükröződéseként jellemezte, s hiszi, hogy ez az isteni intelligencia áll a természet középppontjában.

Bestseller memoirjában, az Amíg élek, remélek című könyvében ezek a megfigyelések alátámasztják személyes hitvilágát - azt, hogy minden élőlény és a természetes világ, amelyben élnek, összekapcsolódik, és ez az összekötő energia a jónál és a gonosznál hatalmasabb isteni erő.

Dr.Goodall az első etológus és a negyedik nő, aki a Templeton-díj 1972-es indulása óta ebben az elismerésben részesül.

A Templeton-díj nyertesét egy alapos és összetett kiválasztási folyamat során választják ki. A jelölést különböző szakterületek keresztmetszetéből választott, anonim szakértőcsoport végzi, majd ezt követi egy szigorú rangsorolási eljárás, amelyet egy, többek között királyi méltóságokból, korábbi elnökökből, tudósokból és vallási vezetőkből álló bírálócsoport folytat le.

 

 

A bírálók a jelölteket a kritériumok egész sora alapján rangsorolják, majd ezt követően kiszámítják a nyertes pontszámot. Idén a kilenc személyből álló bírálóbizottság tagja volt többek közt Cecilia Z. Conrad, Ph.D. a Lever for Change vezérigazgatója és a John D. és Catherine T. MacArthur Alapítvány ügyvezetője; Indra Nooyi, a PepsiCo korábbi elnöke és vezérigazgatója, a Union Theological Seminary részéről Dr.Serene Jones tiszteletes és Anousheh Ansari, az X-Prize Alapítvány vezérigazgatója.

A John Templeton Alapítvány elnöke, Heather Templeton Dill vezényletével 2020-ban a Templeton-díj nevezési eljárását megújították egy szélesebb és sokrétűbb jelölti lista kialakítása érdekében. A megújítás lépései között szerepelt több nő nevezése a díjra, a jelölők és bírálók között a nők arányának 50% fölé emelése, továbbá elődleges szemponttá tették, hogy a jelölési és kiválasztási folyamatban olyan személyek vegyenek részt, akik változatos szakmai háttérrel és tapasztalattal rendelkeznek.

Dr.Goodall aközé az 50 díjazott közé tartozik, akik között ott szerepel Kalkuttai Szent Teréz (az első Templeton-díj nyertese 1973-ban), a Dalai Láma (2012) és Desmond Tutu érsek (2013).

Tavaly a Templeton-díj nyertese a genetikus és orvos Francis Collins, a Nemzeti Egészségügyi Intézetek igazgatója, a Human Genome Project vezetője volt. A díjat a vallásos hit szigorú tudományos kutatásokra gyakorolt motiváló és inspiráló hatásának bemutatásával érdemelte ki.

További, a díjat elnyert tudósok között találjuk Martin Rees-t (2011), John Barrow-t (2006), George Ellis-t (2004), Freeman Dyson-t (2000) és Paul Davies-t (1995).

 

Desmond Tutu/Wikipédia

 

A Templeton-díjról

A Templeton-díjat 1972-ben alapították és egyike a világ legjelentőségteljesebb, az egyéni teljesítményt értékelő, évente kiadott díjaknak. Azokat az egyéneket tisztelik meg ezzel a díjjal, akik példás teljesítménye előrébb mozdítja Sir John Templeton filantropikus vízióját, azaz, a tudomány erejének kiaknázásával a világegyetem és abban az emberiség helyének és céljának áthatóbb vizsgálatát, megértését.

Jelenleg a díj értéke 1,1 millió brit font. A díj értékét rendszeresen akként módosítják, hogy mindig meghaladja a Nobel-díj értékét. A nyertesek az összes vallás képviselői és a világ minden tájáról kerülnek ki, szerepelt köztük Nobel-díjas, filozófus, elméleti fizikus és egy kanonizált szent is.

A Templeton-díj a három filantrop szervezet - a pennsylvaniai West Conshohocken-ben található John Templeton Alapítvány, a bahamai Nassauban található Templeton World Charity Foundation és a Templeton Religion Trust - által kerül kiadásra. Több információ a TempletonPrize.org oldalon található.

 

A Jane Goodall Intézetről

A Jane Goodall Intézet egy globális, közösségközpontú környezetvédelmi szervezet, amely előmozdítja Dr.Jane Goodall munkáját és víziójának beteljesülését.

Szervezetünk a helyi közösségekkel együttműködve, a legjobb állatjóléti ajánlásokat és a tudomány, a technológia innovatív felhasználásával a csimpánzok és más emberszabású majmok védelmével foglalkozik, s ezen tevékenységen keresztül javítja az emberek, más állatok és a mindannyiunk által közösen használt természetes környezetünk állapotát.

Dr. Jane Goodall 1977-ben hozta létre a Jane Goodall Intézetet, amely közösségi tevékenysége által reményt ihlet, Roots & Shoots ifjúsági programján keresztül pedig a következő generáció elkötelezett, változtatni akaró felnőttjeit neveli ki.

A program jelenleg a világ több mint 50 országában aktívan működik.

Kérjük hogy támogassa a Jane Goodall Intézet és a Roots&Shoots program működését rendszeres adományozással. Köszönjük szépen!

 

 

Janegoodall Logo

Minden egyes apró cselekedet számít.
Minden egyes ember, minden egyes nap és minden egyes percben tehet azért hogy jobb legyen a világ.
-
Dr.Jane Goodall

Cím: Iroda - 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 41.
Számlázás - 1089 Budapest, Orczy tér 4/a/1. 3/1.

Telefon: Kádár András, 06-30-724-0274

E-mail: info (kukac) janegoodall (pont) hu

Adószám: 18122284-2-42