A vadon élő gorillák gyakran örökbe fogadják az árván maradt fiatal emberszabásúakat

 

Nem az ember az egyetlen főemlős faj, amelyik megmenti az anya nélkül maradt utódokat

Írta: Ann Gibbons

Fordította: Engi Csilla

Kubaha, a ruandai hím gorilla szociális csoportjába tartozó elárvult gorillák társaságában. DIAN FOSSEY GORILLA FUND

 

Néhány évvel ezelőtt négy nőstény hegyi gorilla végleg eltávozott otthonról, ezzel nem csak párjukat – egy beteg alfa ezüsthátú hímet - hagyták hátra, hanem kölykeiket is, akik épp csak elérték azt a kort, hogy önállóan is képesek legyenek táplálkozni. A nőstény gorillák talán úgy érezték, utódjaik nagyobb biztonságban lesznek betegeskedő apjukkal, mint az új hímek mellett, akik gyakran megölik a más csoportba tartozó kölyköket. Ennek ellenére, az anyjuk által elhagyott emlős kölykök többségének a korai elpusztulás kockázatával kell szembenéznie, ezért a kutatók aggódtak a fiatal gorillák miatt.

Ehelyett a tudósoknak szívet melengető meglepetésben volt részük. A kölykök nagybácsija, a Kubaha nevű gorilla hím gondoskodni kezdett róluk. „megengedte, hogy a fészkében aludjanak, és keresztül-kasul mászkáljanak rajta, mintha egy dzsungelbeli tornateremben lennének" emlékszik vissza Tara Stoinski primatológus (főemlőskutató), a Dian Fossey Gorilla Alapítvány vezető kutatója.

Egy új tanulmány szerint Kubaha abbéli hajlandósága, hogy nevelőapa legyen, meglepően gyakori a hegyi gorillák körében. A Gorilla Alapítvány ruandai Karisoke Kutatóközpontjának hegyi gorillákra irányuló kutatásokból származó, 53 évre visszanyúló adatsorok elemzése feltárta, hogy amikor a fiatal gorillák elveszítik az anyjukat – és néha az apjukat is – nem áll fenn nagyobb kockázata annak, hogy elpusztuljanak vagy elveszítsék a csoporthierarchiában betöltött helyüket, mert a csoport többi tagja pufferként, lökhárítóként védik őket a veszteségekkel szemben.

"Ez a tanulmány nagyon meglepő volt számunkra, mivel tudtuk, hogy a főemlősök és a legtöbb társas állatfaj esetében nagyon nagy gondot jelent az anya elvesztése felnőttkor elérése előtt” – magyarázza Matthew Zipple a Duke Egyetem viselkedésökológusa, aki nem vett részt ennek a tanulmánynak az elkészítésében.

Zipple és 10 vezető főemlőskutató tavaly közzétett tanulmánya szerint azok a fiatal csimpánzok, páviánok és majmok, amelyek elválasztás után nagy mértékben függenek az anyjuk gondoskodásától, hajlamosak fiatal korukban elpusztulni, ha korán elveszítik anyjukat. Ennek az az oka, hogy az anyjuk eteti és gondozza, tisztogatja őket, szociális támogatást nyújt nekik, megvédi őket a ragadozóktól és a velük rokonságban nem álló hímek támadásaitól. Még ha az anya nélkül maradt majmok meg is érik a felnőttkort, alacsonyabb helyet tudnak betölteni a szociális rangsorban, és kevesebb utódot hoznak létre. Más tanulmányok az anya elvesztésének ugyanezeket a veszélyeit dokumentálták olyan társas emlősfajoknál, mint a gyilkos bálnák, elefántok és hiénák.

Azonban úgy tűnik, hogy az anya nélkül maradt gorillák nem szenvednek el hasonló hátrányokat. Stoinski a Gorilla Alapítványban dolgozó kollégáival, köztük Robin Morrison posztdoktori kutatóval arra a feltevésre jutottak, hogy bizonyos emlősfajoknál, így a gorilláknál, amelyeknél az anya gyakran eltűnik a képből az utódok felnőtté válása előtt, a csoport úgy fejlődött, hogy megvédje a kölyköket az anyjuk elvesztésének káros hatásaitól.

Ezt a feltevésüket egy új tanulmányban tesztelték, melynek során 59 olyan 2 és 8 év közötti gorilla adatait vizsgálták meg, akik elveszették az anyjukat vagy árván maradtak felnőttkorba lépésük előtt. Majd összehasonlították ezen egyedek túlélési adatait 139 olyan gorilla túlélési adataival, akik nem jutottak árvaságra. Összevettették szaporodási sikereiket és a társadalmi rangsorban felnőttkorban betöltött helyüket is- valamint azt is feljegyezték, hogy a kölykök kivel töltötték a legtöbb időt.

Nemcsak, hogy az árva és az anyjukat elvesztett gorilláknak nem volt nagyobb a halálozási kockázata, hanem hosszú távú negatív hatásokkal sem kellett számolniuk a szaporodási siker vagy a csoportrangsorban elért pozíció vonatkozásában – tette közzé a kutatócsoport a vizsgálat eredményeit team az  eLife tudományos portálon idén márciusban. Sőt, mi több, egyes anya nélkül felnőtt hím kölykök csoportjuk domináns ezüsthátú hímjeivé váltak.

A Duke Egyetem primatológusa, Anne Pusey szerint, aki nem vett részt ebben a kutatásban, ez a tanulmány egyenesen „csodálatos”. Az adatok az egyik leghosszabb időn át tartó emlősökre irányuló terepi kutatásból származnak - jegyzi meg a primatológus - és az árva gorillák létszáma elég nagy ahhoz, hogy össze lehessen hasonlítani a fiatal csimpánzok megfigyeléséből származó adatokkal. Az adatok azt mutatják, hogy a csimpánzok fiatal korukban elpusztulnak, vagy egyéb negatív hatásokat szenvednek el, ha elveszítik az anyjukat, mivel a csimpánz nőstények nem váltanak gyakran csoportot – és a kölykök hosszabb ideig függenek az anyai gondoskodástól, mint a gorilláknál.

Zipple szerint most a kutatóknak több évtizednyi adatot kell összegyűjteniük a bonobókról és más fajokról, hogy megtudják, vajon ők is gyakrabban fogadnak-e örökbe anya nélkül maradt csecsemőket, mint eddig gondolták. Egy múlt héten közzétett tanulmány szerint két bonobó nőstény egy másik csoportból származó bébiket fogadott örökbe a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

Az eredmények azt sugallják, hogy az ilyen önzetlen viselkedés nem csak az emberekre jellemző, és hogy az apák fontos szerepet játszanak a főemlős fiatalok életében – mondja Susan Alberts, a Duke viselkedésökológusa, aki nem vett részt a tanulmány elkészítésében. „A főemlősök gyakran igazán jó apáknak bizonyulnak” – mondja. "Ez azt mutatja, hogy az apai gondoskodás nagyon mélyen gyökerezik a főemlősök leszármazási vonalában."

Támogasd a főemlősök védelmét: 

Janegoodall Logo

Minden egyes apró cselekedet számít.
Minden egyes ember, minden egyes nap és minden egyes percben tehet azért hogy jobb legyen a világ.
-
Dr.Jane Goodall

Cím: Iroda - 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 41.
Számlázás - 1089 Budapest, Orczy tér 4/a/1. 3/1.

Telefon: Kádár András, 06-30-724-0274

E-mail: info (kukac) janegoodall (pont) hu

Adószám: 18122284-2-42